2013. szeptember 9., hétfő

Und los geht's

Bizony, végre megindult számomra is az oktatás az egyetemen, végül csak bevártam az otthoni startot :) Az első két óra a szokásos bevezetés volt, érdekesnek igérkezik mind a két tárgy, vendégelőadók fogják szinesíteni a műsort, illetve Üzleti Intelligencia órán valós adatokkal fogunk dolgozni az Accenture cég jóvoltából, ahova a végén el is megyünk és ott mutatjuk majd be, hogy a csapatunk mire jutott. Tipikusan az, ami nagyon jól hangzik, de már előre látom mennyi munka lesz vele. De hát ezért jöttem :)

A reggelemet csak egy e-mail keserítette meg, mégpedig hogy nem engem választottak a SAP Hana kurzusra, mint kiderült, programozásban jártas és fejlesztési projektekben tapasztalt embert kerestek. Mondjuk az mellékes, hogy pont ezért jelentkeztem, mert el akartam sajátítani azt, hogyen kell programozási projektben részt venni, nem értem miért azokat keresték, akik mindezt már tudják? De ez már csak magánvélemény, nézzük a jó oldalát, legalább be tudok menni a többi órámra is, illetve a szombatom is szabad :)

Délután megvolt az első német nyelvi kurzusom is, B2-es nyelvtan, határozottan jó volt, a tanár eszméletlenül szépen beszélt németül, zene volt a nyelvre kihegyezett füleimnek :) A dolognak külön megvan az a szépsége, hogy ha valamit nem értesz, vagy nem tudod mit jelent, akkor a tanár kénytelen németül magyarázni, esetleg angolul tudja megmondani a szó jelentését, magyarul maximum ha kinézed egy szótárból. Tehát ismét bele vagyok kényszerítve a németbe.

Estefele elmentem az első sportórámra is, a kezdő röplabdát szúrtam ki magamnak. Nem volt rossz, csak már megint ez a rengeteg ember... 3 pályán játszottunk 6 fős csapatokban, és még így is körjáték volt, azaz minden második játéknál pihentél. És persze minden németül ment, ráadásul gyorsan beszéltek, így elég nehéz volt lépést tartanom. Az, hogy persze röplabda tudásom igen hiányos csak hab volt a tortán. De jövök máskor is, csak remélem kevesebben lesznek kicsit.

Az estét a szokásos Stammtisch zárta.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése