2013. szeptember 18., szerda

A történet folytatódik

Kicsit elmaradtam a blogírásban mostanság, ezért elnézést, igyekszem mostantól tartani az ütemet, kb. 2-3 naponta jövök új poszttal, mert egy hete nehéz összefoglalni, mert sok minden történik. De most mégis ezt kísérlem meg.

12.-e csütörtökkel hagytuk abba. Első órámon 8:30-kor újabb kellemetlen meglepetés várt a Leadership and Motivation órán, mégpedig, hogy a gyakorlatot kedd 8:30-ra tették és inkább arra tessék bejárni. Úgyhogy most úgy állunk, hogy hétfőm, kedden és csütörtökön 8:30-kor kezdek :( De most már remélem ez volt az utolsó babrálás az órarendemben.
Aznap elmenetem a nyelvórára és úgy néz ki sikerül cserélnem. Ez egy General Language Course volt, B2-es, de tudtam tartani a ritmust, így úgy néz ki csak a beszéddel van gond.

Pénteken este célba vettük ismételten a Wurstmarktot. Természetesen sok újdonság nem volt, csak az, hogy még több ember volt. A sátrakban az asztalon táncoltak az emberek a zenére, mozdulni sem lehetett jóformán a tömegben.
Vásári forgatag
A magyar vonatkozás itt sem maradt el :)

Az egyik sátor belülről. Az asztal sem volt akadály, hogy valaki táncoljon.


Ráadásul a mobilhálózat persze a sok ember miatt azonnal túlterhelődött, így telefonálni lehetetlen volt, SMS-ek is csak kb. 15 perces késéssel érkeztek meg. Nem csoda , hogy nem nagyon tudtuk egymást megtalálni a többi csoporttal. Azonban most felültem 3 játékra is, Óriáskerék, Log Flume és egy Artistico nevezetű óriási lengő izé, kb. mint nálunk otthon anno a Pirate nevű hajó volt a Vidámparkban, csak ez túlment a 180 fokon is a kilengésben.
A Wurstmarkt óriáskereke
Wurstmarkt az óriáskerékről
A másik fő attrakció, az Artistico
Jó dolog a Wurtsmarkt de nem egy olcsó buli, fél liter bor 4-5 Euró, ahogy a játékokon is egy menet 5 Euróba fáj. De azért 3 órakkor értünk haza aznap, úgyhogy nincs okom panaszra.

Szombaton "reggel" 11-re a VISUM egy Breakfast & Movie programot szervezett, azaz egy moziba mentünk, kaptunk reggelit, ami egy sós és egy édes péksüteményből, valamint egy joghurtból és egy gyümölcsből állt. 12-kor pedig megnéztük a Nagy Gatsby-t (angolul, német felirattal). Meg kell mondjam, kifejezetten tetszett a film, ajánlom mindenkinek.
Annyit kell még tudni, hogy kb. itt ment tönkre teljesen az időjárás Mannheimban, a nyárnak véglegesen vége lett, innentől kezdve borongós, esős napok következtek.

Vasárnap kiruccantunk Straßburgba, Franciaországba. Az idő bár nem volt a legjobb, szerencsére nem esett sokat az eső. Maga a város nagyon szép, tele van kis francia házakkal, virágok az ablakban, olyan érzésem volt, mintha Franciaország közepén járnék, holott kb. 50 km-re voltunk a határtól. Straßburg sokszor gazdát cserélt a 20. században, talán ezért is igyekeznek a franciák minél inkább a "magukévá tenni" a várost. Kétségtelenül több francia jegyet hordoz a város magán, mint németet. Rengeteg kép készült, amit itt találtok meg.

A jegyfoglalással volt egy kis problémám, ugyanis későn értesültem az útról, így a busztársaság oldalán már elfogyott a jegy a visszaútra. Persze nem adtam fel a dolgot, és mivel nem volt kedvem a későbbi busszal visszajönni, kerestem egy másik busztársaságot, max visszafele nem a csoporttal megyek. Találtam is, ráadásul a busz ugyanakkor, ugyanonnan indult. Kicsit gyanús volt az ügy, de hát legfeljebb egymás mögött megyünk. Felszállás előtt aztán kétségbeesetten kezdtem keresni a buszomat, sehol sem találtam a cég márkajelzését. Aztán csak megkérdeztem a buszsofőrt azon a buszon, amivel a többiek mentek, hogy mégis nem tudja-e, hogy a konkurencia busza hol van? Erre kiderült, hogy a két társaság nem konkurenciája egymásnak, hanem partnerek, így bár máshol vettem a jegyet, én is azzal a busszal megyek, amivel a többiek. Csodálkoztak is, amikor mégis felbukkantam, de így a visszaúton sem voltam egyedül :)

Hétfő különleges nap volt, ugyanis az egyik kurzusom keretében egy egész napos Design Thinking workshopon vehettem részt az SAP főhadiszállásán, St. Leon-Rot-ban. Csapatokba szerveződve végigcsináltunk egy ötletelési folyamatot egy adott problémára, közben teleraktuk a táblákat post-it-el, rendezgettük az ötleteket, Brainstormingoltunk és sok minden egyéb. Végén elő is kellett adni a dolgot a többieknek. Nagyon élveztem a dolgot, nemcsak mert magánál az SAP-nál jártam, de nagyon életszagú volt az egész, láthattam, hogy hogyan működik a valóságban is egy ötletelés és prototípusépítés. Már csak ezért megérte felvenni a tárgyat.
SAP 15-ös épület, ahol a worshop volt
A nap eredménye


Legnagyobb ellenségünk, ez az ügyes kis időmérő volt

A nap fényét csak az emelte tovább, hogy e-mail jött az ukrán lánytól. Sebesen kezdett kalapálni a szívem, amikor megnyitottam a levelet, gyanítottam, hogy a vízuma ügyében ír.
Megkapta!
2-3 nap múlva utazik el!!
Megoldódott a szállásom!!!
Örömöm mondanom sem kell, leírhatatlan volt. Több, mint száz sikertelen mail után, megvan a szállásom December végéig, ráadásul 260 Euróért, ami piszok olcsónak számít most.

Kedd ismét reggel 8:30-kor indult, de ekkor már rettenetesen fáradt voltam, vasárnap óta alig aludtam valamit. Azért még elmentem egy könyvtári bevezető sétára, ahol megmutatták mit hol találok, illetve hogyan működik a kölcsönzés, nem is ártott, mert eltér az itteni rendszer a többitől. A könyvek nagy részét nem lehet kikölcsönözni, ezért is tart a könyvtár éjfélig nyitva (hétvégén is), vizsgaidőszakban egyenesen hajnali kettőig vannak. Ha kölcsönzöl, azt is online kell megtenned és másnap mehetsz érte, csak a tankönyvtár ilyen polcról leemelős rendszerű. A könyvtár nagyságát mutatja az is, hogy külön könyvtára van mindegyik karnak. Említést érdemel, hogy külön annak csoportmunkaszobák, amik bármikor használhatóak, ráadásul mindegyik Smart-boarddal felszerelt. Mint informatikus vénájú ember, egészen elérzékenyültem ennek hallatán :)
Aznap már a B1-es Oral communication órára ültem be, bár sokan voltunk, szerencsére éppen elfértünk, így maradhattam. Az óra persze sokkal követhetőbb volt, mint előző héten. Az estét, mint mindig egy International party zárta, sajnos ezt azonban most skippeltem, mert nemcsak hogy fáradt voltam (3 napja alig aludtam, ráadásul aznap Rock'n'Roll óra is volt), de mivel az előző hetekben mindkét Corvinusos Erasmusos megfázott, most rajtam volt a sor, hogy bezárjam a kört :(. Szerencsére nem komoly a dolog, pár nap alatt kihordom.

Szerdán azon kívül, hogy aludtam egy jót és rendbe tettem a nyelvi kurzusokat nem sok dolog történt. Kiderült, hogy mehetek a VISUM-al Münchenbe (mivel túl sokan jelentkeztek, sorsolással döntötték el ki jöhet), illetve leszerveztem a Berlini utazásomat is, kihasználva azt, hogy itt Október 3.-a ünnepnap (német egység), illetve hogy szerdánként nincs órám, így szerdán indulok (okt. 2.-a) és 6.-án jövök haza. Közben kiderült, hogy persze elnéztem és mégis lesz órám szerdán pont aznap, de van egy érzésem, hogy ez bizony kimarad, mivel Berlinben az Október 3.-a állítólag nagy ünnep. De ez még holnap tisztázódik.
Dél környékén írt az ukrán lány egy SMS-t hogy ma utazik, így menjek át a kulcsért és írjuk alá a szerződést. Ez meg is történt, úgyhogy már nálam van a kulcs, innentől a dolog végleges, hétvégén költözöm.
Közben próbáltam párt találni a Running dinerre, ez egy olyan esemény, hogy egy másik emberrel összeállsz, majd megmondják mit kell főznöd (előétel, főétel, desszert) és hova kell majd menned elfogyasztani a fogásokat. Azaz mindegyik fogást máshol eszitek meg, közben pedig megismerkedsz új emberekkel. Sajnos mindenkinek, akit megkérdeztem már volt párja vagy nem akart menni, így hát kiposztoltam az FB-csoportba, hogy párt keresek. 15 perc múlva jelentkezett egy amerikai lány, hogy társulunk-e? Úgy néz ki ez a hirdetésre válaszolás itt Németországban nagyon megy :)

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése